Vállalatának, vállalkozásának telephelyet keres?

Nos, akkor Csór az ön helye! Településünk belterületétől 200 méterre fekvő 50 hektáros kereskedelmi-gazdasági terület várja a befektetni vágyókat. A csatlakozási lehetőség adott a 8-as főútra, rákötés biztosított a vízhálózatra és a villanyvezetékre. Székesfehérvár a gyorsforgalmi úton 7 perc alatt elérhető, Várpalota 5 percre fekszik. A jó fekvésű területet 1500-2500 Ft-os négyzetméterenkénti áron ajánlják a tulajdonosok! Csór Község Önkormányzata pedig 1%-os iparűzési adójával szeretne versenyképességet biztosítani.

A szerencse is melléjük állt!

Ismét egy jó hírt kaptunk! Az iksolánk részt vett egy programban, aminek a végén kisorsoltak 5 multimédiás számítógépet. Az egyik gépet mi vittük el. Lássuk Kissné Sperg Valéria beszámolóját a sikerről:

Novemberben jelentkeztünk a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt és az Országos Mentőszolgálat közös Sebfelelős  pályázatára. Egy kérdőívet kellett kitölteni, amely 3 részből állt. Egyik részét a védőnő /mint szülő/, a másikat a hetedikesek,  a harmadikat pedig én, mint felelős tanár töltöttük ki. Vállaltuk, hogy részt veszünk: egy helyben megtartott sebkezelő tanfolyamon, majd régiónként összemérjük tudásunkat más iskolákkal. Ha minden sikerül, jól versenyzünk, akkor Zánkára utazhatunk egy guinnes rekord kísérletre, aminek a lényege: egy helyen, egyszerre, legtöbb bekötözött végtaggal rendelkező sebfelelős vesz részt. A tanfolyam sikeres elvégzése után még iskolánk kap egy 10000 Ft. értékű sebkezelő egységdobozt.
No, és nekünk kedvezett a sorsolás, az öt számítógép közül az egyiket mi nyertük.

Részletesebb műholdas térkép

A google frissítette Csór (és Várpalota) műholdas képét a google maps és google earth adatbázisában. Mostantól jól kivehetőek Csór utcái (bár nem túl frissek a műholdképek), és utcatérkép is készült.
A felső menüben a térkép menüpontra kattintva, és a második (google) térképen a "Műhold" vagy "Hibrid" gombot választva érdemes ráközelíteni Csórra. A falu környéke is érdekes azoknak, akik szoktak kirándulni...

Polgármesteri köszöntő

Üdvözöllek vándor! Ne haragudjon senki a megelőlegezett tegeződésért, de eme könnyed felkiáltással szeretném bizonyítani, hogy aki nálunk megfordul, az ugyanolyan bánásmódban részesül. Csórott nincs különbség ember és ember között. Ha vendég vagy, akkor szívesen fogadunk, egy pár jó szó mellett még végig is kísérünk utcáinkon, tereinken. Mesélünk településünk történetéről, csodás környezetünkről, lehetőségeinkről. Ha megtetszett a falunk, s szeretnél itt maradni, akkor támogatunk, megpróbáljuk minél gördülékenyebbé tenni a beilleszkedést.

Korábban Csórról az utazónak az jutott eszébe, hogy van itt egy jó kis csárda, aminek a neve nagyon frappáns. Régebben pedig még a szörpüzem hozott egy kis hírnevet a konyhára. Ma azonban már nem halad rajtunk keresztül a 8-as út forgalma, így attól félnek páran, hogy zsáktelepüléssé válunk. De nem, Csór másra predesztinált. Nem félek kimondani, ezért ki is mondom: Csór magaslatra tör, s ennek a magaslatnak a csúcsa végtelen. Én csak négy évre tervezek, nem az a célom, hogy választást nyerjek, hanem hogy kőkemény munkával végigvigyem az elmaradt fejlődést. Szép legyen, élhetőbb legyen, egységesebb legyen ez a kis bakonyi település, melyen valaha római szekerek zörögtek át. Birtoklásáért langobárd harcosok, avarok és magyarok szálltak síkra. A történelmet folytatni kell ezekben a nyugodt, boldog békeidőkben. Építeni a jövő nemzedékének fészkét, hogy majd úgy emlékezzenek ránk, mint kik megalapították a XXI. század Csórját.

Ha tehát vándor, betérsz hozzánk, keress fel és megmutatom neked az álmaink szülőházát. És ha van kedved hozzá, akkor tölts itt el egy hétvégét! Nálam mindig lesz egy hely a vendégnek. És ha már voltál itt, ne felejts el! Ez a hely nagyszerű elméket nevel, oly sok erős kezet mozgat, ami másutt nincs. Csalódtál bennünk valaha? Itt most új időszámítás kezdődött! Útmutatóként egy gondolat Alfred Adlertől: „Egyszerűbb az elvárások ellen küzdeni, mint felnőni hozzájuk.” Én nem az egyszerűbb utat választottam!

Csete Krisztián

Tartalom átvétel